Új nemzetközi kutatásban veszünk részt

Kutatást végzünk 10-17 éves gyerekek segítségével, hogy feltárjuk a gyerekek érzéseit és szükségleteit különböző hétköznapi, sérülékeny helyzetekben. A fókuszcsoportos, drámatechnikát alkalmazó kutatásból zárójelentés készül, melyet felhasználva készülnek majd el a szakembereknek szóló ajánlások.

Hintalovon

2020.03.09.

Gyermekrészvétel programunkkal részt veszünk egy nemzetközi projektben, melynek célja, hogy elkészüljön egy segédanyag azoknak a szakembereknek, akik a gyermekek jogellenes elvitelével foglalkoznak. Szeretnénk gyakorlati segítséget nyújtani a szakembereknek, hogy a gyerekek jóllétét és jogait figyelembe tudjanak eljárni és támogatni a családokat, amikor az egyik szülő engedély nélkül elviszi a gyerekét egy másik országba, és elszakad a másik szülőtől. 

A gyerekekkel közösen

Fontosnak tartjuk, hogy megismerjük a gyerekek véleményét arról, mitől érzik magukat biztonságban, illetve a felnőttek mely megnyilvánulásából érzik azt, hogy odafigyelnek rájuk és tisztelik őket, még a kiszolgáltatott helyzetekben is. Erre utal a projekt angol neve is: INCLUDE, hiszen a gyerekek bevonásával készül egy kézikönyv. Kutatást végzünk 10-17 éves gyerekek segítségével, hogy feltárjuk a gyerekek érzéseit és szükségleteit különböző hétköznapi, sérülékeny helyzetekben. A fókuszcsoportos, drámatechnikát alkalmazó kutatásból zárójelentés készül, melyet felhasználva készülnek majd el a szakembereknek szóló ajánlások. Ősztől Gyermekjogi Követeink a kutatási eredmények képviseletében is részt vesznek majd. 

Nemzetközi partnerségben

A projektben az Eltűnt Gyerekek Európai Hálózatával (Missing Children Europe), a ciprusi Hope for Children szervezettel, és az Antwerpeni Egyetemmel közösen dolgozunk. A gyerekrészvétel módszertanának kidolgozásáért Alapítványunk felelt, mely két országban, Magyarországon és Cipruson valósul meg. Ennek véglegesítése miatt két kollégánk a múlt héten Nicosia-ban a Hope for Children szervezetnél járt.

Az INCLUDE projekt megvalósulását az Európai Unió támogatja. A projekt hivatalos megnevezése: “INCLUDE: A gyermekek bevonása a határokon átnyúló családi vitákban a jobb és gyermekbarátabb ügykezelés, eljárása és döntésvégrehajtás érdekében” (ref. INCLUDE-JUST-AG -2018 / JUST-JCOO-AG-2018-831587). 

További tartalmak a témában

Szülőként fontos kérdés lehet, hogy mivel a jelenlegi járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé, hogy a felnőttek bekísérjék a gyermekeiket az intézménybe, egy „nyílt nap“ alkalmával az óvodás korú gyermeket egyedül kell-e beengedniük a teljesen idegen oktatási intézménybe
A „Csendtől a szóig”, a pannonhalmi visszaéléseket széles nyilvánosság bevonásával feldolgozó konferencia történelmi esemény és hazánk első nagyszabású gyermekjogi konferenciája volt.
„Képes-e a védelemre szorulók melletti elköteleződés felekezettől, világnézettől és fenntartótól függetlenül összekötni minket? Megvan annak a veszélye, hogy ideológiai különbségeink, félelmeink és előítéleteink erősebbek, mint a gyermekek és a kiszolgáltatott helyzetben lévők melletti elköteleződésünk.” Dr. Dejcsics Konrád gondolatai a Pannonhalmi Szimpózium kapcsán.
Gyermekjogi Követeink kíváncsiak voltak, hogy különbözik-e a diákok véleménye az erőszakról, ha a társaik előtt kérdezik meg őket vagy ha Instán titkosan tudnak válaszolni? Ismerjétek meg Botos Viktória és Sarang Nikoletta Gyermekjogi Követeink felmérésének eredményeit.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Biztonságos, egyszerűen hozzáférhető és könnyen használható – mi az? Az óvszer

Miért a biztonságos szex a jó szex? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat, mely jó kiindulási alap lehet a biztonságos szexről szóló beszélgetéseknek.

Gyerekek a bontóperkben

Gyerekek a bontóperekben: – Segédanyag a gyerekek tájékoztatásához, felkészítéséhez

Ha kíváncsi vagy, hogy mire érdemes szakemberként figyelned egy válás kapcsán, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Teljen és ne múljon a nyár!

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogy  a nyári  szünet ne csak logisztika, szervezés és drága mulatság legyen, hanem pihenés, közös élményekkel teli feltöltődés az egész család számára.

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.