Tag: gyermekrészvétel

Elérhető a Gyermekjogi Civil Koalíció kiadványa, 7 gyerekekkel közösen dolgozó szervezet munkájáról, illetve gyerekrészvételi módszereikről.
Vásárolj 2023. május 1. és június 30-a között LUSH Charity Pot terméket és támogasd vele munkánkat!
Az Európai Unió (EU) szeretné meghallgatni és figyelembe venni a gyerekek véleményét a fontos döntésekben. Ezt segíti az EU Gyermekrészvételi Platformja.
Az ENSZ ismét megkérdezte a gyerekeket. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Kiskorú Kollégája is elmondta a véleményét sok más országból érkező gyerekek együtt.
A Hintalovon Alapítványban gyerekekkel közösen dolgozunk a gyerekjogokért. 2022-ben közel 40 gyerekkel dolgoztunk együtt, több mint 70 találkozót, megbeszélést tartottunk velük, és 20 projektbe vontuk be őket. Közös munkánkról most részletes beszámolót készítettünk.
2022 októberében Dublinban, az Európa Tanács és Írország szakmai fórumot rendezett a gyerekek legfőbb érdekének meghatározásáról a szülők szétválása és a gyerekek állami gondozásba kerülése kapcsán. A Hintalovon Alapítvány az Európa Tanács gyerekrészvételért felelős megbízottjaként vett részt a szakmai eseményen, és ismertette a 3 országban, köztük Magyarországon szervezett gyerekkonzultációk eredményét.
A Gyermekvédelmi irányelv jelentőségéről, annak fejlődéséről és alkalmazásáról a Gyermekrészvétel programunk vezetője, Németh Barbara és Boudykis Anna, gyermekjogi követünk tartottak előadást a Keeping Children Safe online konferencia keretében.
Tanácsok pedagógusokkal szolidaritást vállaló, tüntetéseken és tanársztrájkon résztvevő diákoknak és szüleiknek.
A Hintalovon Alapítvány koordinálásával megalakult a Gyermekjogi Civil Koalíció Gyermekrészvételi munkacsoportja.
Egy magyar fiatal is bekerült az egyik legnagyobb európai gyerekjogi szervezet, a Eurochild Gyerektanácsába.
Miért fontos a gyerekek véleménye? Hogyan vehetnek részt a gyerekek a közösségi gyerekvédelemben? Tudj meg többet a közösségi gyermekvédelemről!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Biztonságos, egyszerűen hozzáférhető és könnyen használható – mi az? Az óvszer

Miért a biztonságos szex a jó szex? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat, mely jó kiindulási alap lehet a biztonságos szexről szóló beszélgetéseknek.

Szülői kommunikáció váláskor – 5 lehetőség a nézeteltérések békés lezárására

A válás nem a gyerek döntése, de érinti őt, ezért fontos, mit tudunk tenni szülőként azért, hogy a lehető legkevésbé sérüljön.

Nevelés vagy büntetés? – plakát

Mi a nevelés célja? Mi a különbség az egészséges fegyelmezés és a büntetés között? Tudd meg szülőknek készült plakátunkról!

Cikkajánló