Segítség, kiközösítenek! Mit tehetek, hogy ez megváltozzon?

Nagyon fontos tudnod, hogy amennyiben kiközösítenek téged, az nem a te hibád. Éppen emiatt érdemes egy olyan emberrel beszélned, akiben megbízol, és tudod, hogy támogatni fog téged - a lényeg, hogy ne maradj egyedül ezzel a helyzettel.
kiközösítés segítség mit tegyek

Hintalovon

2019.09.21.

Szinte nem létezik olyan ember a földön – vagy csak nagyon kevés –, akit nem közösítettek ki gyermekkorában. Azonban felnőttkorban sem ritka, hogy megtörténik – elég csak a munkahelyi belharcokra gondolni. A felnőtteknek ugyanakkor nagyobb mozgásterük van, több döntést tudnak hozni az életükben, és több tapasztalattal rendelkeznek, mint a gyerekek. Ezáltal kevésbé kiszolgáltatottabbak a bántalmazóval szemben, ami a csoportos formáját illeti.

A törzsi társadalmakra jellemző legsúlyosabb büntetés a kiközösítés (volt), amibe a feljegyzések szerint bele is lehet halni, hiszen ilyenkor senki nem szólhat és érintkezhet a kiközösítettel. Így ezt mindenki próbálja elkerülni, akár úgy, hogy előbb kezdi el a gúnyolódást és a kizárást, hogy nehogy neki legyen ebben része. Vagy az is előfordulhat, hogy korábbi élményére alapozva inkább elkerüli a csoportokat, visszahúzódik. De pozitív kimenetellel is végződhet: ha proaktívan tesz a közösségért, hogy ez ne forduljon elő mással, másik közösségben.
 

Amennyiben te is áldozat vagy, a legfőbb kulcs a kommunikáció

Nagyon fontos tudnod, hogy amennyiben kiközösítenek téged, az nem a te hibád. Éppen emiatt érdemes egy olyan emberrel beszélned, akiben megbízol, és tudod, hogy csak támogatna téged, és segítene abban, hogy jobban érezd magad. Megpróbálhatsz azokkal a személyekkel is kommunikálni, akik kiközösítenek, amennyiben nem tartasz tőlük, és nem félsz attól, hogy még jobban eldurvult a helyzet. Természetesen mindezt úgy érdemes csinálni (ami nem könnyű), hogy a lehető leghiggadtabb marad az ember, még akkor is, amennyiben a kiközösítő egyén/csoport provokálni próbálja

Amikor fizikai vagy lelki terrorral is jár a kiközösítés, és ennek te (is) az áldozata vagy, mindenképpen kérj segítséget egy felnőttől! Ha nem tudod, kihez fordulhatnál, a Yelon chaten (yelon.hu) és a Kék Vonal telefonszámán (116 111) név nélkül, ingyenesen beszélgethetsz. Meghallgatnak, és közösen gondolkodnak veled a lehetséges megoldásokon. 

A cikk a Yelon közreműködésével készült. Ha szívesen olvasnál még szexről, kapcsolatokról, a tested működéséről, látogass el a weboldalukra! A Yelon egy anonim chatet is működtet, ahol a 10–18 évesek saját kérdéseiket tehetik fel szakembereknek, és bármiről beszélgethetnek, ami érdekli őket.

forrás: glamour.hu

További tartalmak a témában

Szülőként fontos feladatunk, hogy felkészüljünk a digitális szülőségre és online is biztonságot nyújtsunk a gyerekeknek. Ebben a mini videósorozatban arról beszélgetünk, mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja gyermekét az online térben.
Milyen járványügyi korlátozások élnek tovább az iskolákban-óvodákban és mik nem?
Száz gyerekkel szembeni szexuális erőszak esetből tíz derül ki, és egyetlenegy kapcsán indul csak eljárás. Minden más esetben hallgatás veszi körül az ügyet, és semmiféle következménye nincs.
A Jurányi 2024. november 23-29 között zajló mindenGYEREK Fesztiváljának keretében bemutatott darabokhoz összegyűjtöttünk néhány hasznos anyagot.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Szexting – Mit gondolj át mielőtt belemész ebbe a játékba?

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a szexting és mit érdemes átgondolnod mielőtt belemész ebbe a játékba, akkor  töltsd le az erről szóló plakátunkat!

Mit érdemes tudnod az iskolai közösségi szolgálatról?

Összeírtuk, hogy mit érdemes átgondolni az iskolai közösségi szolgálat előtt, mi a célja, mire érdemes figyelni. Hogy válaszd ki a megfelelő helyet, mire számíthatsz?

Médiaszereplés alapelvei gyerekeknek

Hogyan bánhat a gyerekkel egy riporter? Mire érdemes figyelni, ha gyereked médiaszereplésre készül? Töltsd le gyerekeknek szóló anyagunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.