Elkészült a mesterséges intelligencia és gyerekjogok témáját feldolgozó jelentésünk

A mesterséges intelligencia hatása a gyerekjogokra – lehetőségek, kihívások és felelősségek
Gyerekjogok és mesterséges intelligencia

Hintalovon

2025.10.20.

A Hintalovon Alapítványnál hiszünk abban, hogy a technológiai fejlődés akkor szolgálja a gyerekek érdekeit, ha közben a jogaik és biztonságuk is érvényesülnek. Ezért elkészítettük legújabb jelentésünket, amely a mesterséges intelligencia és a gyerekjogok kapcsolatát vizsgálja. A dokumentum célja, hogy összefoglalja azokat a gyerekjogokat, amelyeket a mesterséges intelligencia alkalmazása érinthet, bemutassa a fejlődésben rejlő lehetőségeket és pozitív hatásokat, valamint feltérképezze a lehetséges kockázatokat is.

A jelentés egy pillanatfelvétel arról, ahol most tartunk: mit tudunk a technológiai változásokról, hogyan érinthetik ezek a gyerekeket, és milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a jövőbeni döntések során. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy az MI területe rendkívül gyorsan fejlődik, ezért a gyerekjogok szempontjainak rendszeres újragondolása és frissítése elengedhetetlen lesz.

A szöveg magyar és angol nyelven is elérhető, hogy minél szélesebb körben segítse a szakembereket, döntéshozókat és mindenkit, aki fontosnak tartja, hogy a technológiai innováció a gyerekek érdekében történjen.

A jelentéshez kapcsolódóan zárt körű, online szakmai megbeszélést szerveztünk 2025. november 19-én. Az eseményen bemutatott prezentációt itt lehet elolvasni:

További tartalmak a témában

A gyerekek ismerik legjobban a saját életüket, ezért kompetens partnerekként kell tekinteni rájuk az internetbiztonságot érintő kérdésekben is: a több mint 1300 gyerek bevonásával végzett InternetMost kutatás célja ezért az volt, hogy a gyerekek aktív részvételével felhívja a figyelmet a gyerekek internettel kapcsolatos nehézségeire és javaslataira.
Sokat segíthet, ha családként rá tudunk nézni közösen, ki mit szeretne, mit vállal, és mit ígér – magának, és a többieknek. Az internetes házirend és közös képernyőszabályok ebben segítenek.
Kérhet olyat az iskola, amit a szülő vagy a gyerek nem akar? Digitális kisokos a tantermen kívüli oktatás számonkérési módjairól és a gyerekek online biztonságáról.
2018-as kutatási adatok szerint Magyarországon a 7-12 éves gyerekek egyötöde regisztrált már közösségi oldalra, és a 10-18 éves gyerekek 23%-a volt érintett valamilyen internetes bántalmazásban. Ez a szám a valóságban még magasabb lehet, hiszen sokuk fel sem ismeri, hogy cyberbullying áldozata, vagy nem mer, esetleg nincs is kitől segítséget kérnie. Ezért különösen fontos, hogy minden fiatal és szülő tisztában legyen azzal, hogy az interneten miként tudja megvédeni magát és szeretteit.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Gyerekjogok az orvosnál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak az orvosnál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Szülői kommunikáció váláskor – 5 lehetőség a nézeteltérések békés lezárására

A válás nem a gyerek döntése, de érinti őt, ezért fontos, mit tudunk tenni szülőként azért, hogy a lehető legkevésbé sérüljön.

Mi volt ma a suliban? 22 ötlet, hogy megtudd anélkül, hogy feltennéd ezt a kérdést

22 tipp amivel elindulhat egy jó beszélgetés.

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.