Veszélybe került a működésünk

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Hintalovon

2025.05.22.

A Hintalovon Alapítvány a “kicsik” közé tartozik. Nem vagyunk országos média, nem vagyunk nagy és hangosan kampányoló civil szervezet, nem nemzetközi civil szervezetet képviselünk Magyarországon. 

Egy helyi, teljesen civil alapítvány vagyunk, amely kemény munkával évek alatt felépített egy szakmai nevet magának, amit immár külföldön is ismernek. Ez nekünk büszkeség, és sokaknak valódi segítség.  Viszont önmagában a szakmai jó hírünk most már nem elég ahhoz, hogy a működésünk biztosított legyen – mostantól csak úgy tudunk továbbra is fennmaradni, ha pénzt gyűjtünk a működésünkre.

Múlt héten benyújtottak egy képviselői előterjesztés, amely többek között a civil szervezetek működését is jelentősen érinti. Az előterjesztés olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek listáznák az érintett szervezeteket, és működésüket súlyosan korlátozó szabályokat, szankciókat vezetnének be. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára – csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre. Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk a Szuverenitásvédelmi Hivatal újabb listájára, ellehetetlenül az adománygyűjtésünk, az 1% fogadása és a külföldi támogatásokhoz való hozzáférés is.

Bármi lesz ezzel a jogszabállyal – rákerülünk a listára vagy sem -, a működésünket meg kell erősíteni. Olyan bizonytalanná és kiszámíthatatlanná vált a közeg, amiben dolgozunk, hogy sokkal több forrást kell MOST bevonnunk, mint amivel eredetileg terveztük az évet. 

Így arra kérünk, hogy ha az elmúlt 9 évben bármely ponton azt érezted, hogy fontos a munkánk, hogy tudtunk segíteni, hogy tudtunk jól jelen lenni, most segíts nekünk. 

Hogyan tudsz segíteni? 

Oszd meg az ügyünket!

Küldd tovább ezt a cikket, vagy ezt a bejegyzésünket, mesélj rólunk ismerőseidnek, munkatársaidnak. Mondd el nekik, hogy most van még lehetőség segíteni 4 hétig.

Támogass bennünket adománnyal!

Bármilyen összeg számít. Ha már segítettünk neked, vagy úgy érzed, fontos, amit csinálunk, most van itt az idő: 

👉 https://tartsvelunk.hintalovon.hu/aktualis-kampanyunk/#adomanyozas

👉 Bankszámlaszámunk: 11600006-00000000-77668686

Legyél a követünk!

Ha szívesen vállalnál aktívabb szerepet, csatlakozz a kampányhoz követként. Válassz egy egyéni vállalást, tűzz ki egy célösszeget, és toborozz támogatást a saját közegedben. Inspirációt és részleteket itt találsz:
👉 https://tartsvelunk.hintalovon.hu/aktualis-kampanyunk/#kovet-leszek

Hisszük, hogy vagyunk elegen ahhoz, hogy összegyűjtsünk annyi forrást, ami egy időre elég a munkánk folytatásához. A biztonságunkhoz. A gyerekjogok biztonságához. 

Kérjük, legyél te is az egyik, aki segít abban, hogy a Hintalovon továbbra is a gyerekek mellett állhasson.

További tartalmak a témában

Varga-Amár Rudolf drámája a 2023-as Örkény István drámaírói ösztöndíj keretein belül valósult meg. A felolvasó színházi est, amelynek a Kastner Kommunity adott helyet a Mindenki volt gyerek című kiállítás kísérő programjaként volt megtekinthető. 
Kortárs alkotókkal a gyerekjogokért. 2023-ban 23 alkotással elindult a Hintalovon Művészeti Projekt.
Kincskeresés, hintaágy, lelassulás – Vető Orsolya Lia, a Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) alkotója mesélt legkedvesebb gyerekkori élményeiről.
Vásárolj bármelyik Rossmann üzletben Head & Shoulders terméket április 7-ig és támogasd ezzel NEMECSEK Programunkat!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Online biztonság az otthontanulásban

Hogyan lehet a diák, a tanár és a szülők online biztonságát az iskolai távoktatás idején is megtartani? Online biztonság, digitális oktatás lehetőségei, olvass bele!

Teljesen rendben van – Plakát

Milyen az a hely, ahol a gyerekek biztonságban érzik magukat? Szerintünk olyan, ahol lehet hibázni, kérdezni, fáradtnak lenni, segítséget kérni  Ha kíváncsi vagy plakátunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le még ma!

Családi Szerződés

Bejön kopogás nélkül a szobádba? Türelmetlenek vagytok egymással? Zavarjátok egymást tanulás, munka közben? Itt egy kis segítség az egész családnak, hiszen bármennyire is közel álltok egymáshoz, a mindennapokban természetesek lehetnek a kisebb összetűzések, surlódások. Különösen igaz ez a karantén idején, amikor hosszú ideig vagytok összezárva. Ezért a Kiskorú Kollégáink (KiKo) összeállítottak egy családi szerződés mintát, hogy könnyebb legyen az együttélés mindenkinek. Nézzétek át közösen és egészítsétek ki Ti is a családotok saját szabályaival.    

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.