Megnyitotta kapuit a Hintalovon Akadémia

Az OTP Bank Adományozási Programjának köszönhetően 2023 szeptemberében a Hintalovon Alapítvány elindította a Hintalovon Akadémia Programját.

Hintalovon

2023.09.19.

Emlékszel még, milyen volt az első nap az iskolában, 6-7 évesen, épp csak magad mögött hagyva az utolsó ovis nyári szünetet? Vagy a középiskolát, főiskolát, egyetemet kezdve? Biztos volt benned némi félsz, izgalom, hogy vajon milyen lesz majd, de kíváncsiság, várakozás is, az új lehetőségek és ismeretek reménye. 

Ezzel az izgatottsággal nyitottuk meg idén szeptemberben mi is a Hintalovon Akadémia képzeletbeli kapuit, hogy mindazt az élményt, tapasztalatot és tudást, amit az elmúlt években a gyerekjogok területén szereztünk, át tudjuk adni mindenkinek, akik ugyanúgy ügyüknek érzik, hivatásuknak tekintik a gyerekek jóllétét.

2015 óta dolgozunk azon, hogy minél jobb legyen Magyarországon gyereknek lenni, hogy ha valakit bántanak, rosszul érzi magát egy adott helyzetben, legyen, aki meghallgatja és segíteni tud neki. Azóta évente több ezer szakembernek tartunk képzést, előadást, workshopot és együtt dolgozunk önkormányzatokkal, köznevelési intézményekkel is azon, hogy a közösségeink biztonságosabbak legyenek a gyerekek számára. Rengeteg esettel találkoztunk és számos olyan visszajelzést kaptunk, ami mind azt támasztotta alá, mennyire fontos, hogy minél több területet, minél több szakembert megszólítsunk és bevonjunk a közös gondolkodásba, munkába. Ezek a tapasztalatok fontos támpontok voltak az Akadémia elindításának gondolatához, illetve hasznos muníció a szakmai program kidolgozásához. 

Hónapokon át terveztük és szerveztük, hogy milyen “tantárgyak”, kurzusok legyenek. Az elmúlt években hozzánk érkező megkereséseket és igényeket figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy elsőként a pedagógusoknak, a gyerekvédelemben dolgozó szakembereknek és ügyvédeknek kínálunk akkreditált és regisztrált szakmai képzéseket online biztonságról, kortárs bántalmazásról, szexedukációról, illetve gyerekjogokról a köznevelési rendszerben és a jogi eljárásokban.

Ez az első félévünk, de nagy terveink vannak 2024-re is. Új képzésekkel készülünk például arról, hogy milyen a gyerekbarát kommunikáció, miként beszéljünk a gyerekekkel a szexről, vagy hogy milyen eszközeink vannak szülőként, akár ügyvédként arra, hogy minél kevésbé sérüljön egy gyerek a válás során.

A poszthoz kapcsolódó anyagaink:

Segíts, hogy minél több szakember időben észrevegye, ha egy gyerek bajban van!

Támogass bennünket legalább 6500 forint értékben november 4-ig, hogy minél több szakembernek eljuttathassuk a gyerekekkel szembeni szexuális bántalmazásról szóló könyvet!

További tartalmak a témában

Nem lehet része az intézményi sportoktatásnak a megalázó, bántalmazó viselkedés a gyerekekkel szemben.
dr. Juhász-Laczik Albint, Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatóját kérdeztük az iskolai bántalmazásról a közelgő Pannonhalmi Szimpózium és a Nem bánom, hogy víz alá nyomtatok! című beszélgetés kapcsán.
Árulkodóak a gyerekek jövővel kapcsolatos aggodalmai. Leginkább attól félnek, hogy nem találnak majd munkát, ezt követi az éghajlatváltozás miatti szorongás és a háborútól vagy terrortámadástól való félelem.
Mit érdemes tudni, végiggondolni, mielőtt nekikezdesz az iskolai közösségi szolgálatnak? Mire figyelj a közösségi szolgálat elvégzése során? A leggyakarbban felmerülő kérdések és válaszok egy helyen.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Lili és a bátorság: Te tudod- titoknyitogató füzet

Mia különbség jó és rossz titok között? Ilyen és ehhez hasonló nehéz témákat jár körbe Te tudod- titoknyitogató fűzet.

mi értelme az online kérdőíveknek

Van értelme kitöltenem? Kérdőíves konzultációkról gyerekeknek

Mire jó egy online kérdőív? Tényleg számít, mit gondolnak a gyerekek? Honnan tudhatjuk, hogy nem élnek vissza vele?

A gyerekbántalmazás leggyakoribb formái – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le A gyerekbántalmazás leggyakoribb formái plakátot!

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.