Mire lenne fontos kiterjeszteni a gyerekbántalmazás megelőzését szolgáló összefogást?

Milyen területekre lenne fontos kiterjeszteni a gyerekbántalmazás megelőzését szolgáló összefogást?

Hintalovon

2023.02.28.

Örülünk, hogy a gyerekekekkel szembeni szexuális visszaélés problémája egyre inkább a közbeszéd részévé válik, mert ha jól beszélünk a kérdésről, az segíti az áldozatokat abban, hogy a bántalmazás miatt kialakult szégyenérzetükkel és más negatív érzéseikkel megküzdve, beszéljenek arról, amit átéltek, és segítséget kérjenek.

Annak is örülünk, hogy az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének alapelvein nyugvó Gyermekvédelmi törvény és annak gyermekbántalmazással, veszélyeztetéssel foglalkozó részei egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a közbeszédben, és bízunk benne, hogy ez ráirányítja a figyelmet valamennyi bántalmazási formára, az áldozattá vált gyerekek érdekeire, szükségleteire és jogaira.

A gyermekjogok Magyarországi története egy széleskörű politikai összefogással kezdődött. 1991-ben, a Gyermekjogi Egyezményt az akkori parlament valamennyi képviselője megszavazta. Nem példa nélküli, hogy politikai és ideológiai meggyőződéstől függetlenül, képesek vagyunk a gyerekek érdekében közös lépéseket tenni.

A gyerekek erőszaktól és bántalmazásról való védelmét célzó összefogás és a figyelem fontos, hogy kiterjedjen:

  • olyan jogszabályi változtatásokra, amelyek a prevenciót (megelőzést) célozzák, illetve az áldozatsegítés lehetőségét erősítik (a gyerekek és az érintett családok szintjén is),
  • átfogó stratégia szülessen a gyermekbántalmazások, visszaszorítására, különös tekintettel a digitális térben elkövetett visszaélésekre (tekintettel a készülő új EU szabályozásra is),
  • átfogó stratégia szülessen a gyermekek védelmének rendszerével kapcsolatos, évtizedek óta húzódó fejlesztésekről, az anyagi, tárgyi és személyi erőforrások megerősítéséről annak érdekében, hogy a megelőzés is hatékonyan tudjon működni,
  • a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítését célzó átfogó intézkedéseket vezessenek be, amelynek része a gyermekbántalmazásokkal kapcsolatos információk rendszerszintű átadása, az érzékenyítés és az utánkövetés.

További tartalmak a témában

Gyermekeket szexuálisan bántalmaznak azokon a helyeken, ahol a támadások elől menedéket kapnak, továbbá arról is, hogy a gyerekek szemtanúivá válnak a gondviselőik és más civilek elleni szexuális vagy egyéb erőszakos cselekményeknek. Ennek következtében a gyerekek, akik már amúgy is szenvednek a háború hatásaitól további fizikai és pszichológiai sérüléseknek vannak kitéve. 
Kik bántalmaznak fiúkat és miért? Beszélnek-e a fiúk az őket ért szexuális visszaélésekről? Egyedülálló kutatás készült a fiúk szexuális bántalmazásáról.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Online biztonság az otthontanulásban

Hogyan lehet a diák, a tanár és a szülők online biztonságát az iskolai távoktatás idején is megtartani? Online biztonság, digitális oktatás lehetőségei, olvass bele!

Mit érdemes tudnod az iskolai közösségi szolgálatról?

Összeírtuk, hogy mit érdemes átgondolni az iskolai közösségi szolgálat előtt, mi a célja, mire érdemes figyelni. Hogy válaszd ki a megfelelő helyet, mire számíthatsz?

Vigyázz magadra! – Miért és hogyan vonjuk be a gyerekeket az erőszak elleni védelembe?

Szeretnénk, hogy a gyerekek szólnának, ha bántják őket vagy másokat, lépjenek fel az erőszak ellen. De hogyan érjük ezt el? Ha kíváncsi vagy válaszainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.