A Hintalovon Alapítvány az Európa Tanács hivatalos partnere lett

2021 őszén az Európa Tanács tanácsadói együttműködést kötött a Hintalovon Alapítvánnyal a gyerekek véleményének megismerése érdekében. A strasbourgi székhelyű szervezet a gyerekek legfőbb érdekének érvényesülését támogató eszközöket dolgoz ki a szülők különválásával és a gondozásba vétellel kapcsolatban, amelyekhez a gyerekek véleményét is figyelembe veszik. A Hintalovont ennek feltérképezésével, módszertanának kidolgozásával, és a gyerekkonzultációk támogatásával bízta meg a Tanács. A 2022 végéig tartó projektben a Gyermekrészvétel és a Gyermekjogi Központ munkatársai a téma elismert nemzetközi szakértőivel dolgozhatnak együtt.

Szülők válása esetén vagy amikor egy gyermek állami gondozásba kerül, az eljárási folyamat, illetve a meghozott döntések különösen nagy hatást gyakorolhatnak a gyerekekre. Ilyenkor különösen fontos, hogy ezek a döntések a gyerekek legfőbb érdekét figyelembe véve szülessenek meg. Ebben kíván segítséget nyújtani az Európa Tanács, akik szakértők és gyerekek bevonásával gyakorlati útmutatókat és háttérdokumentumokat készítenek a témában a szakembereknek.

A projekt alapját képezi az a két tanulmány, amelyet az Európa Tanács a szülők különválásával, valamint a gondozásba vételi eljárásokkal kapcsolatban készített a gyerekek legfőbb érdekének figyelembevételéről. 

Konzultáció gyerekekkel

Az Európa Tanács elkötelezett abban, hogy munkájukhoz a gyerekek véleményét is figyelembe vegyék. Gyermekjogi Osztályuk korábban is rendszeresen bevonta a gyerekeket a munkájába, például a jogaikkal kapcsolatos figyelemfelhívásba, a tagállamok kötelezettségvállalásainak nyomonkövetésébe és az együttműködések fejlesztésébe. A mostani projekt során ezért nem csak a korábbi, gyerekek körében végzett kutatásokat veszik alapul, hanem közvetlenül is bevonják a gyerekeket – gyermekkonzultációkat szerveznek több országban.

A Hintalovon Alapítvány feladata, hogy módszertani ajánlást dolgozzon ki a gyerekek bevonásáról, és segítse a többi országban zajló gyermekkonzultációkat. Emellett az Európa Tanács tagállamaiban feltérképezi a korábbi gyermekek körében végzett kutatásokat és szakirodalmat, áttekintve ezzel, hogy mit tartanak a gyerekek fontosnak a szülők válása vagy a gondozásba vétel esetén. A projektben Gyermekjogi Központunk és a Gyerekrészvétel programunk munkatársai közösen dolgoznak. 

További információk az Európa Tanács weboldalán érhetők el.

Kiemelt kép innen.

További tartalmak a témában

A gyermekjogok világnapja alkalmából Kiskorú Kollégánk, Abigél is felszólalt az Európai Parlament képviselői előtt, kilenc Eurochild-os társával együtt.
Regionális kutatás a bántalmazásról, hogy a felnőtt társadalom, a gyerekek és egy kiválasztott helyi közösség véleményének megismerésével
Milyen szerepe van a közösségeknek a gyerekek védelmében? Hogyan lehet a közösségeket megerősíteni, ezáltal a gyerekek életét biztonságosabbá tenni? A Hintalovon Alapítvány két éve tartó projektjében többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ.
Az ENSZ legfrissebb felmérésének célja, hogy feltérképezze a gyermekjogok hazai érvényesülésének helyzetét.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

A nyár elmúlik, de az internet nem felejt

Fürdőruhás, napfényes gyerekfotók a közösségi médiában – de vajon minden ártatlan kép biztonságos? Útmutatónk segít, hogy felelős döntést hozz a posztolásról.

kamaszkor útikalauz

Kamaszkor – Útikalauz (felvilágosításhoz) szülőknek 1. rész

A kamaszkor nehéz. Segítünk eligazodni a kamaszkor kényes nevelési kérdéseiben, legyen szó felvilágosításról, szexuális nevelésről, más fontos kérdésekről.

Gyerekjogi ábécé

Gyerekjogi ábécé – Plakát

Mire van szüksége a gyerekeknek? Mitől kell megóvni őket? A gyerekjogok nem elvont, bonyolult jogi passzusok, hanem azok a feltételek, melyek a kiegyensúlyozott gyerekkorhoz szükségesek.  Ha kíváncsi vagyok Gyerekjogi ábécé-nkre, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le plakátunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.