Zéró tolerancia a gyerekkel szembeni erőszak formái ellen

A pofonban meg a verésben az is fáj, ahogy fizikailag megütnek, de az az érzés, ami mögötte van, hogy velem, meg a testemmel ezt meg lehet tenni, ráadásul pont az általam szeretett személynek, az beleég a gyerek lelkébe.
gyerekbántalmazás, pofon, zéró tolerancia

Hintalovon

2019.09.17.

Hol a határ? címmel tartottunk előadást az Együtt a bántalmazás ellen konferencián, Zuglóban! 

Az előadáson a gyerekekkel szembeni erőszak formáiról, anonimizált eset tanulmányokon keresztül mutatta be, dr. Sánta Nóra, a Gyermekjogi Központ programvezetője. 

„A mai felnőttek nagy része úgy nőtt fel, hogy gyerekkorában elfogadott nevelési módszer volt, ha otthon elcsattant 1-2 pofon. Ma már nem (lenne) az. Ma már tudjuk, hogy az erőszak – bár fizikai fájdalommal is járhat, leginkább a lelket érinti. A pofonban meg a verésben az is fáj, ahogy fizikailag megütnek, de az az érzés, ami mögötte van, hogy velem, meg a testemmel ezt meg lehet tenni, ráadásul pont az általam szeretett személynek, az beleég a gyerek lelkébe. Ezért nagyon fontos, hogy mi történik velünk az első 18 évünkben. A gyermekbántalmazás társadalmi kérdés, a zéró tolerancia és annak miértje minden felnőtt számára fontos, megértendő kérdés.” 

A rendezvény a Válaszkész Szülők Egyesülete szervezésében, 2019.09.14-én került megrendezésre a Zuglói Civil Házban. 

Köszönjük a meghívást!

Kiemelt kép innen.

További tartalmak a témában

A gyerekeket minden esetben megilleti a védelem; különösen igaz ez, amikor a veszély onnan érkezik, ahol gondoskodásra és védelemre kellene találnia a gyereknek. Hogyan védik meg Őket a tervezett, családon belüli erőszakot érintő jogszabály-változások?
Milyen nevelési-oktatási rendszer lehet ideális a gyerekek számára? A hatalomközpontú gyereknevelés uyganis biztosan káros!
Akármennyire szeretitek is egymást, ez az egymásra utalt, összezárt időszak mindenkinek megterhelő – hoztunk egy kis segítséget, amivel tudatosan átgondolhatjátok, ki mit, és hogyan tehetne azért, hogy családként könnyebb legyen az együttélés.
Mi a teendő szülőként akkor, ha a család egy másik tagja úgy oszt meg képeket a gyerekünkről, hogy mi azzal nem értünk egyet? Milyen jogszabályok vonatkoznak a posztolásra, és milyen lehetőségeink vannak ilyen esetekben?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

5+1 indok, amiért jó a gyerekednek, ha őt is bevonod a döntésekbe – Plakát

Ha kíváncsi vagy, hogy miért érdemes a gyerekedet is bevonni az őt érintő kérdésekbe, akkor válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le erről szóló plakátunkat!

Családi Szerződés

Bejön kopogás nélkül a szobádba? Türelmetlenek vagytok egymással? Zavarjátok egymást tanulás, munka közben? Itt egy kis segítség az egész családnak, hiszen bármennyire is közel álltok egymáshoz, a mindennapokban természetesek lehetnek a kisebb összetűzések, surlódások. Különösen igaz ez a karantén idején, amikor hosszú ideig vagytok összezárva. Ezért a Kiskorú Kollégáink (KiKo) összeállítottak egy családi szerződés mintát, hogy könnyebb legyen az együttélés mindenkinek. Nézzétek át közösen és egészítsétek ki Ti is a családotok saját szabályaival.    

Mítosz és valóság a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le Mítosz és valóság a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről  plakátot!

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.