Új Gyermekjogi Követeket köszöntöttünk a táborunkban

Augusztus végén háromnapos gyermekjogi táborban vettek részt a Gyermekjogi követ program középiskolásai. Szeptembertől hat új fővel egészül ki az átalakuló csapat, így már tizenkét gyerekkel dolgozunk együtt. Hiszen semmit róluk nélkülük!
új gyermekjogi követekkel bővül a csapat

Hintalovon

2018.09.03.

Augusztus végén háromnapos gyermekjogi táborban vettek részt a Gyermekjogi követ program középiskolásai. A gyermekjogi követek az alapítvány fiatal önkéntesei, akik azért dolgoznak, hogy minél több kamasz ismerje meg a jogait. Szeptembertől hat új fővel egészül ki az átalakuló csapat, így már tizenkét gyerekkel dolgozunk együtt. Hiszen semmit róluk nélkülük!

A tábor során a gyerekek konkrét példákon keresztül ismerkedtek a jogaikkal, mi történik, ha a sok házi és különóra miatt nem marad szabadidő, ha valaki feltesz róluk egy félmeztelen képet a netre, elkapják füves cigit szívni, belenéznek az üzeneteikbe, vagy nem akadálymentesített a suli menzája. Vitáztak a büntetésekről, testi fenyítésről, gyakorlati példákon keresztül gondolták újra a jogok és kötelességek viszonyát, sokat beszélgettek arról, hogy érzik magukat gyerekként Magyarországon, min múlik, hogy milyen lehetőségeik vannak és lesznek a jövőben, és miben változtatnának a felnőttek gondolkodásán. 

Az új Gyerekjogi Követek ősszel kezdik a közös munkát, céljuk, hogy segítsék megérteni a kortársaiknak, a gyerekjogok róluk szólnak, az ő mindennapjaikról – nem pedig elvont jogszabályok, amik csak a törvényszegők esetében fontosak.

A gyerekek egy Instagram oldalt is indítottak, szeptembertől hetente találkoznak, közösen készülnek a kampányokra, szakmai eseményekre, médiaszereplésekre. 

További tartalmak a témában

Danny Sluyts, nyugalmazott belga rendőr képzésének köszönhetően a magyar rendőrök is megismerhették a flamand rendőrök 300 órás képzési programját
Milyen jogok és kötelezettségek járnak a menedékes státusszal a menekült gyerekek számára az oktatás, óvodai ellátás területén
Hamarosan magyarul is elérhető lesz a Facebook biztonságos használatáról szóló videó.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mitől lesz gyerekbarát egy anyag?

Mitől lesz egy anyag gyerekbarát?

Ha kíváncsi vagy, hogy mire érdemes figyelned egy gyerekeknek szóló anyag készítése kapcsán, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Ajánlások újságíróknak: interjúkészítés gyerekekkel – magyar és angol verzió

Hogyan lehet felelősen interjút készíteni gyerekjogi szempontból a gyerekekkel. A média munkatársainak szóló anyagunkban 14 pontban foglaljuk össze, töltsd le ajánlásunkat!

Ismerd meg a jogaidat! – Gyerekjogokról gyerekeknek

18 éven aluli vagy és mindig csak a kötelességeiddel jönnek? Ismerd meg a jogaidat is, ez a kiadványunk neked szól! A gyerekjog világnézet:)

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.